A Á B C Cs D E É F G Gy H J K L M N Ny ÖŐ P R S Sz T Ty ÜŰ V Z Zs

áll, állat, állapot, állandó, állít

Első felbukkanás

1260h

1372

HD szerinti eredet

fgr

Megjegyzés

hm 2

az igen sok jsirány négyre visszavezethető: ’vmilyen helyzetben van, tartózkodik vhol’, ’nem halad / mozog’, ’függőlegesen / „láb(ak)on” van’, ill ’magasodik’● komi-udm, mari //: sovány● a m. képző[1]sö[2]désből és js[2]bok[2]rosodásából semmi a //oknál: sztem jövszavak az islerből (vagy/és egymástól)[2]

Megjegyzések



1

Jól jellemzi az egész „alapnyelv”-, „ősi örökség”-problémát. Jelentéstanilag alapvető szó (a m-ban bokrosodik is rendesen), miért csak a permi-volgai csoportból (komi-udm., mari) lehet kimutatni? És a többiből nem, pl. a magyarhoz elvileg legközelebb álló manysi-hantiból? Hogy kell elképzelnünk egy ilyen „alapnyelvet”? Vagy hogy kell elképzelnünk azt a történeti folyamatot, amelyben egy nyelv „külön életében” megőrzi néhány ősi szavát, de többnyire lecseréli elemi szavait? „Stéhelj ide.” „És akkor megsztájáltak…” Stb. – Sosem volt egységes fgr. (ur.) ősnyelv, ősnép, őshaza. A probléma inkább így vetődik fel: hogyhogy ennyire különböznek az ufu nyelvek, amikor (tényleg) annyira régóta kapcsolatban vannak? Ugyanilyen könnyen lehetséges, hogy az évezredekkel későbbi nyelvállapotokból rekonstruálható régi kapcsolatok nem annyira (vagy csak részben) a valaha egységes széttartásának nyomai. Inkább ellenkezőleg: a nagyrészt igen különbözők fokozatos közeledése, a tajgai (ill. az erdei-ligeti) közlekedőnyelv megteremtődésének folyamata. (Ebben amúgy az ieu. és az alt. is részt vesz.)

De az is könnyen lehet, hogy itt véletlen egybeesésről van szó. A m. szó igen rövid, „könnyű egyeztetni” sokmindennel. Remélhetőleg lesz olyan finnugrista, aki tényleg megmondja, mikor és miért számolhatunk szókezdő fgr. s, ś, š : m ø, ill. mikor és miért fgr. s, ś, š : m sz, s meg(nem)feleléssel stb.