A Á B C Cs D E É F G Gy H J K L M N Ny ÖŐ P R S Sz T Ty ÜŰ V Z Zs

család, cseléd

Első felbukkanás

1113sz

1493

HD szerinti eredet

szl

Megjegyzés

*čeljad ’cselédség’, ill. ’család, gyerekek, nők’, a m megfelelőknél uez● fura js-tartomány[1], de vö lat familia ’család’, famulus ’(rab)szolga, cseléd’● a szl szó eredete tisztázatlan[2]● EWUng: 1407 (ZsigmOkl) ’kényszerletelepített idegen fogoly’● a szókö[3]ze[3]pi szl lj ~ m l megfelelés nem világos

Megjegyzések



1

A szl. szónál mindazonáltal a ’cseléd(ség)’ a meghatározó jstani jegy. Csak ezt a jst adja meg a SlavIL a *-ozott, az óe. szl., or., cseh, len. szavaknál. Egyéb: szlk. ’család, háznép, bérmunkás’, szln. ’gyerekek, cselédség’, szb.-hv. ’cselédség, család’, ill. ez utóbbinál a TESz ’fehérnép’ jst is említ, vmint tud blg. adatról is ’a gyerekek, az utódok, (nagy)család’ jssel. Hogy jön össze a ’cseléd(ség)’ és a ’család’ egy szóba? Nem furcsa? Lehet, hogy nem – mindenesetre nem sikerült rábukkannom olyan dokumentumra a hatalmas neten, ahol ezt kifejtette volna valaki.

A m.-ban minden fent felsorolt js. folyamatosan él egymás mellett. Mind a család, mind a cseléd jse a m. régiségben ’család’, ill. ’cseléd’. A család alak a 16. szd.-ig a kizárólagos forma volt, innentől viszont viszonylag gyorsan és teljesen kiszorítja a cseléd alak. A mély hgrdű szót Vörösmarty újította fel. Nem utolsó sorban ennek következtében a 19. szd.-ban történik meg a mai alak- és js.-elkülönülés. A ’gyerek’ js.-t őrzi a ma is itt-ott hallható Hány családod [ti. gyereked] van? fordulat. Kedves cselédem, ti. ’gyermekem’ vagy ’rokonom’. Az első adat a cseléd-re, 1525: „gyermeke avagy egyéb cselédgye”. Ld. még 1795 (Gvadányi): ’fehérnép’, vö. fehércseléd (ennek is vannak szl. //ai), vagy vászoncseléd. Ez utóbbi elnevezések oka vszleg, hogy a nők festetlen vászonruhát hordtak. A cseléd a MÉrtKSz szt. ’vkihez hosszabb időre elszegődött mezőgazdasági bérmunkás’; (uradalmi cs.) ’vmely családot (élethossziglan) szolgáló személy’; ’munkáltatójánál lakó háztartási alkalmazott, rendszt nő’, népies ’vki háza népének tagja, gyermeke stb.’

Egy lehetséges magyarázat jut eszembe a felvetett jstani-kultúrtörténeti problémára. Kézenfekvőnek tűnik először is, hogy a ’család’-hoz szorosan hozzátartozik a ’cselédség’ – tehát a családok többségének, vagy sokaságának van cselédje, cselédsége. Ami furán színezheti az amúgy biztosan meglevő osztály- és jogi különbségeket. Nagy valószínűséggel a nyelvkeveredés egyik első számú terepe lehet. (A katonaság mellett.) A háztartási, bébiszitteri feladatokat ellátó, bentlakó, családdal élő cseléd valóban több szempontból családtag-számba mehet. Egyáltalán, a szolga, rabszolga intézménye-státusza is igen általános. A (rab)szolga, és talán a cseléd is, gyakran „hadizsákmány” és idegen nyelvű. Másfelől, és ez talán kevésbé triviális: a fogalom tkp. nem tartalmazza a ’férfi’-t, pontosabban, mintha ennek nézőpontjából jönne létre. A katonáskodó, a családtól távol levő férfi nézőpontjából (tkp. ’a hozzátartozók’, a ’pereputty’, ’nők, gyerekek, öregek, háztartási alkalmazottak’). A sztyeppei nomád-harcos társadalmakban ez gyakori alaphelyzet. Tipikus krónikás esemény: a távol hadakozó/kalandozó harcosok által hátrahagyott, férfiak nélküli (vagy kis számban őrzött) asszony/gyereknépen ütnek rajta idegen hadak. Ez történik a krónikák szt. a meótiszi alánokkal, amikor Hunor és Magor rajtuk ütnek, és ez történik Árpád népével közvetlenül a honfoglalás előtt, amikor a férfisereg nagy része a Balkánon hadakozik, és a besenyők rajtaütnek a levédiai család/cselédségen.

Tovább színesíti a képet, hogy a sklav – függetlenül a szó etimológiai eredetétől – közismert etnoszociológiai fogalom (az első évezred közepén biztosan), két fő jssel: ’szláv (nyelvű ember)’ és ’(rab)szolga’. A szó ’rabszolga’ jse a 6. szdtól kimutatható a bizánci görögben, később a latinban. Az összes posztlatin és germán nyelvben ez a szó rá. Egy ok: a 6. szdban a (főként velencei, genoai és zsidó) rabszolgakereskedők betartják a Nagy Gergely pápa által bevezetett “societas christiana” elvét, mely szerint megkeresztelt emberekkel tilos rabszolgákként bánni, és ekkoriban főleg a szlávok vannak nagy számban pogányok a környéken. A nyugati szlovénságot már a 600-as évektől térítik római kereszténységre, de a szlávság zöme csak a 800-as és 900-as években térülget kereszténységre.

Sztecjuk 2010: ld. még kurd çelî ’gyerek; család, klán’. Sőt, talán ang. child, alb. çilimi ’gyerek’ stb.

2

Az EWUng említi a szláv „HD” nem túl meggyőző eredeztetését: < *čelo *’nyáj; nem’ (SlavIL: *’család, törzs’), csak elfelejti kitenni a jshez a *-ot. Mert ezt a *čelo-t a *čelověkъ-ból következtették ki, de semmilyen önálló adat nem támogatja. (A *čelověkъ-nak rengeteg „megfejtése” van, ami arról tanúskodik, hogy egyik sem az igazi.) Amúgy van egy elterjedt szl. *čelo szó, de ennek jse mindenütt ’homlok’. A Vasmer a *čeljad lehetséges ieu. megfelelőiként említi: óind kúlam ’csorda, raj, nem(i)’, ír cland, clan ’utódok, hozzátartozók, klán’, lit. kiltis ’törzs’, lett kilts ’törzs, eredet’. Ezekkel hangtani problémákon túl az is nehézség, hogy a szl.-ban meghatározó ’cseléd(ség)’ jst egyáltalán nem magyarázzák.

Mind a szlavisztikában, mind a turkológiában jól érzékelhető a minél több sajátnyelvi szóeredet felmutatásának vágya. Ez azon szavaknál élesedik ki, amelyek nem találhatók meg az egész nyelvcsaládban, és képzésmódjuk nem evidensen levezethető vmely sajátnyelvi tőből és képzésformákkal. Gyanús, hogy jövevény, de nincs meg az átadó; vagy van átadógyanús nyelv, de ott sem elterjedt, ott is hasonlóképp nem evidens a magyarázata. Nagyon sok ilyen eset van. Ilyenkor meglódulnak a kombinatív képességek, ötletek, hipotetikus hajlandóság. Módszertanilag ez végső soron nem káros, inkább hasznos, hiszen ezeknél a szavaknál valóban hipotézisekre szorulunk, és a lehetséges hipotéziseket ki-ki a sajátnyelvi anyagán tudja jól áttekinteni. – Ez persze csak az első lépés, ezután jönne e hipotézisek összevetése. Ennek diskurzusa Keleten nem mindig igényes, a tudományos és etikai józanság és elfogulatlanság kritériumát gyakran háttérbe szorítja a frusztrált, alacsonyabbrendűségi komplexusos nacionalisztikus elfogultság. Ez történik hosszú ideje a török nyelvű altajisták és az iráni nyelvű iranisták között, nem csupán számos fontos és nehezen kibogozható eredetű közös szavak esetén, hanem bizonyos nyelvekkel is. Így pl. számos t. altajista gondolja és „bizonyítja”, hogy a szkíta nyelv sokkal inkább altáji, mint iráni. – A m. nyelvtudomány e vonatkozásban kivétel, felőle ez a nyomás nincs meg, mert a HD minden, más nyelvben is fellelhető ősm. kori szót előzékenyen átenged a másik nyelvnek. És akkor sem hozakodik elő a magyarból magyarázó hipotézissel, amikor tudománya szabályaiból, hang-, alak- és jstani megfontolásokból ez következnék. Így pl. a terem vagy a szablya esetén.