A Á B C Cs D E É F G Gy H J K L M N Ny ÖŐ P R S Sz T Ty ÜŰ V Z Zs

tükör

Első felbukkanás

1215sz

1350

HD szerinti eredet

b ót

Megjegyzés

egyetlen csuv adatnak van ’tükör, (szem)üveg’ jse, a többi t-mong-é ’kerek, kör’; egyetlen mondatot nem veszteget a szó tárgytörténetére, a jsátvitel e módjára[1]; egyéb korai jsek: ’jelkép’ 1350, ’példakép’ 1519, ’uralkodók gondolkodási és cselekvési útmutatója’ 1552

Megjegyzések



1

Hangtanilag aligha lehet probléma egy szóeleji w-/v- (f)eltűnése, de jstanilag világos a különbség: a finn-lapp, az alt. és az ieu. *wīr-o- szavak mind a ’hím, férfi’, az ār-, īr- szavak pedig az ’úr, nemes’ js. környékén mozognak, abból levezethetők. De e jsek szoros kapcsolatára is rengeteg // hozható, pl. épp e szavak derivátumai közül. A m. úr jse a kettő között áll: noha szükségképpen ’férfi’, de nem centrális benne a ’hím’ js.; talán nem kifejezett denotáció a ’nemes’ js., de könnyen előadódó konnotáció lehet. Nem kapcsolják ide a né. Herr (ófn. hehr) szót, de nem is tisztázott az eredete. Jse mindenesetre a m.-éhoz hasonlít, egy-két képzésiránya is. Ezt a jsbeli kettősséget legélesebben a lat. mutatja fel, vö. virilis ’férfias’ és virtus ’erény’.

A HD-ban csak sűrítve jelentkezik, amik az összehasonlító nyelvtörténet nemzetközi problémái: túlságosan „(genealógiai) fa”-vezérlésű, ezért irreálisan etno- és endocentrikus: nem számol eléggé más nyelvek állandó, többfrontos befolyásával. Csak folyamatos széttartással, elkülönböződéssel számol, összetartással, egyeztetéssel nem. Túl szabályelvű: módszertani szigorából – vagy rigorából – következőleg tkp. csak azt az összefüggést „szabad” tekintetbe, sőt: észre-, vennie, ami „szabályos”, idem esse: amiből legalább kettő van. Ez a szigorú módszer persze csak azon nyelvek feldolgozása számára alkalmas, ill. lehetséges eszköz, ahol a közelség, a rokonság nem kétséges, régóta, folyamatos, gazdag írott dokumentumok állnak rendelkezésre – azaz rengeteg a hasonlóság és a (szisztematikus) különbség is. És amely nyelvek esetében esetében a „fa” metaforája sem (annyira) rossz: latin, germán, szláv, török. Ezek azonban speciális esetek. Ami ezt a specialitást elfedi, hogy ez a négy nyelv fedi le a latin és germán esetén 2000, a szláv és a török esetén 1500 éve az eurázsiai térség jelentős részét – ma is. Mindezek miatt, érthető módon, e nyelvek tanulmányozása a legintenzívebb, a legterjedelmesebb, és ezekből vezették/vonták le a legtöbb szabályt/konklúziót. A Kelet-Európában valaha regnált és kihalt nyelvek sokaságának viszont nincs gazdája, ezeknek senki mai nemzet nem tudja magát örökösének, és semmilyen mai nemzetállami kutatás nem irányul rájuk.

Egyben azonban biztosak lehetünk. E többé-kevésbé faszerűen leírható „minta”-nyelvek alapján kidolgozott módszerek és elméletek sok tekintetben kevéssé alkalmasak, esetenként tévesek a bennünket érdeklő térség nyelveinek, csoportjainak és viszonyaiknak becserkészésére és kifürkészésére. Keveset mondanak arról, milyen egymásra hatási rendszerek vannak az első fél évezredben Kelet-Európában különféle szkíta, thrák, illír, ión, dák, jazig, gepida, pannon, ófelnémet, porosz, északi, szláv, szász, gót, szarmata, alán stb. nyelvek között. Szemben a régóta folyamatosan jól dokumentált és élő „minta”-nyelvekkel, ezek jelentős részét egyáltalán nem dokumentált és kihalt nyelvek képezik. Más ismeretelméleti helyzet, más módszerek szükségesek.

Hasonlóképpen: az uráli nyelvekre hatalmas erőkkel próbálták alkalmazni a „minta”-nyelvek tanulmányozásából következő szabályokat és megfontolásokat, de nem, vagy csak nagyon kevéssé sikerült. Az uráli nyelvek között szintúgy teljesen mások a viszonyok. Egyike másika igen-igen távol áll egymástól – az „uráli” csak egy elég laza gyűjtőfogalom. Viszonyaik nemigen hasonlítanak az ieu. viszonyaihoz, hacsaknem az olyan távoliakhoz, mint az albán és az ír, vagy a spanyol és az örmény. Eleve annyira más az életmód, a megélhetési, települési, „közigazgatási” stb.: a társadalmi-történelmi körülmények, hogy e nyelvek terjedési, egymásrahatási módjai, sebessége, csoportosulásai stb. teljesen másak, más szabályokat követnek. Ezt akkor is lehet tudni, ha a dokumentáltságuk sokkalta gyérebb és későbbi, mint az emlegetett „minta”-nyelveké.

A török nyelvek egymás közötti viszonyai szintúgy jól tanulmányozhatók, sok szabály állítható fel, amiből nagy revelációk aligha születnek. Ehhez képest az „altáji” három „ága”, a mandzsu-tunguz, a mongol és a török egymáshoz való viszonya nagy rejtély a tudósok számára. (Nem beszélve a koreival és a japánnal való távoli, de nyilvánvaló kapcs.-ról.) A közös ősből való leszármazást legtöbben elvetik, de a régi, mély kapcsolatok is kétségtelenek. Néhány jelenség/csoport „szabályos”, szisztematikus, mások nem, ill. az ezekből levonható következtetések ellentmondanak egymásnak stb. A fa-strukturált „minta”-nyelvek tanulmányozásából született elméletek és „törvények” itt megincsak kevéssé alkalmazhatóak.

Minél régebbre vezethető vissza egy szó, története annál egyedibb. Annál sokrétűbben, nehezebben követhetően determinált. Annál több izoglosszának, hangzóváltozásnak, nyelvszövetségnek, dialektológiai csúszásnak stb. volt kitéve az idők során. Annál valószínűbb, hogy alakulástörténete hapax, egyszer előforduló. Ha egy kihalt és nem ismert szó / nyelv csak egy élőnyelv-beli reziduumként / szubszrátumként van (gyaníthatóan) jelen (mint ogur, alán stb. a m.-ban), arról kevés jól szisztematizálható ismeretet nyerhetünk. Márpedig a magyar, nemkülönben az isler állomány inkább effélékből álló konglomerátum-nyelv, és nem részese/alanya sehol sem egy a „mintanyelvekre” jellemző, jól követhető szétágazásnak. A 20-30 szavas alán(-oszét), a 30-40 szavas mandzsu-tunguz reziduum (mindegyik fontos szavakkal) megléte jól igazolt. (És ennél sokkal több nem nagyon.) Biztosak lehetünk benne, hogy az Árpáddal bejött – politiko-szocio-kulturálisan nyilván befolyásos – három harcos kabar törzs nyomán van egy kabar nyelvű reziduum is, de csak sejtéseink lehetnek arról, ez milyen nyelv is lehetett.