A Á B C Cs D E É F G Gy H J K L M N Ny ÖŐ P R S Sz T Ty ÜŰ V Z Zs

tér, terület, ter/ít /jed /ep /peszkedik /ebélyes /el

Első felbukkanás

1365h?

1372

HD szerinti eredet

u

Megjegyzés

han1

han tir ’adott szélesség (halászhálónál)’, tärimt- ’elterül’ – tipikus jövszavak, és nem egy szerteágazó alapszó képződményei a hantiban; a m-ban viszont igen; még a man-ban sincs; TESz: komi-udm ’befér’[1]

Megjegyzések



1

Szigorúan nyelvészetileg, pozitivista módon, azaz csak a nyelvi tények logikája alapján tekintve a legkézenfekvőbb ötlet, hogy ez a m. tér-/ter- szó képződménye. A CzF is evidensnek veszi, mert megenged (vagy előfeltételez) egy komolyabb ősm. kori kultúrát, ill. egy (több) olyan kultúrát, amelynek szavai a m.-ban is régtől ott lehetnek. Sokkal realisztikusabb elképzelés, mint a HD (szókincstanilag teljesen) abszurd dogmája: ez egy kicsi, a tisztán fgr. északról a már tisztán t. sztyeppére húzódó etnikai csoportnak gondolja, amelynek a honfoglalásig (a friss alán kapcsolatot leszámítva) semmiféle közvetlen érintkezése nincs az indoeurópai kultúrákkal-nyelvekkel – kelta, görög, iráni-szkitoid, germán stb. –, és egyáltalán, semmiféle néven nevezhető birodalomszervező nyelveivel – hun, kazár, avar –, csak ennek szétszórt maradványaihoz, az onogur törzsszövetség keretében. Nagy kultúra biztosan nem volt. (Jelen munkában ezt „kispék”-koncepciónak nevezzük.) Ez a forgatókönyv persze éppen nyelvészetileg roppant problematikus. Miként itt: a tisztán nyelvészetileg logikus ötletet a TESz fel sem veti (hogy a rejtélyes eredetű szl. szavakat a m.-ból magyarázná, ld. még: taliga /cska szte szl. és „eszébe sem jut” a kézenfekvő < tol), nyilván „tárgy- és művelődéstörténeti okok” miatt, magyarán: ama pusztai nomádoknak miért lett volna szavuk a teremre. Nos, lehet, hogy nem egyszerű pusztai nomádok nyelve csupán a magyar, hanem egy összetettebb, több nyelvűekből összeálló alakulaté. Szigorúan nyevtörténetileg tekintve ezt a kérdést: honnan van a m.-ban a (hogy csak civilizációs-technológiai szavakat említsek, korán felbukkanókat és ma is használatosakat, és islereket:) börtön, túsz, bakó, agyag, bádog, csáklya, csákó, csarnok, csemege, csille, daróc, edény, edz, ép/ít, ernyő, erszény, eszköz, fegyver, fest, fűrész, gém, gőz, gyarapodik, gyilkos, gyújt, háború, hat/ár /alom, hegedű, heveder, hím/es, hír, horog, húr, ingyen, intéz, ipall, ipar/kodik, (gyógy)ír, kanál, kancsó, kelevéz, kém, kén, kendő, kengyel, kenyér, kincs, korcsolya, korlát, kürt/ő, küszöb, lép/cső, liszt, lugas, madzag, mankó, met/él /sz, nyárs, nyűg, nyers, önt/ötvös, örv, öszvér, özvegy, rács, ragad, ránt (húst), remek ’mintadarab’, rojt, rost, rúd, sajtó/satu, serleg, sikér, sisak, sulyok/súly, süveg, szab/ó /lya, száll/ás /ít, szánt, szapu, szatyor, szesz, szín/es, szint, ták/ol, tám/ogat /asz, tár/nok, tataroz, telek-telep/edik, tim(só) stb. szó? Ezek csak tárgytörténeti jellegű isler példák. És néhány a kultúrtörténetiek közül: becsül, béke, bír/ó, bir/tok /odalom, böjt, buta, csal, csel, csere, díj-diadal-dívik, erkölcs, fedd, fegy-, fenyeget, fösvény, gond, gúnyol, gyanú, gyáva, hazug, hiány, hiú, hit-hisz, hős, idegen, ígér, ijed, imád, irigy, ismer, isten, ítél, játszik, jegy, jel/en, kedv, kegy, kény/szer, kezd, kíván, köszön, lakol, lop, lusta, mutat, nő/nevel, nyer, remél, rest, saját, sajnál, sanyar-, sejt, szed, szegény, szégyen, szelíd, szemérem, szenved, szép, szid, szigorú, szít, szok/ik /ás, szörnyű, szűk, tag/ol, tagad,takar/ó, tekint, temet, tér, teremt /rmészet stb. Ugyanúgy nem ismerjük a társadalmi-kulturális-civilizációs hátterét azoknak, akik ezeket a szavakat használják. Csak annyit tudunk, hogy a m. (az isler) az ősm. kor végén egy gazdag szókincsű, magaskulturális jegyeket felmutató nyelvnek, kultúrának tűnik. Olyan változatos, sokrétű nyelvvel, amely valóban nem igazán kompatibilis a HD „kis északi, viszonylag primitív, kizárólag finnugor eredetű csoport párszáz évig törökösödik” sztorijával.