A Á B C Cs D E É F G Gy H J K L M N Ny ÖŐ P R S Sz T Ty ÜŰ V Z Zs

szül /ő /et/ik

Első felbukkanás

1350

HD szerinti eredet

b u

Megjegyzés

0

egyetlen man nyji adat ’keres, szerez, vásárol’ jssel; nem igazán jó lat, ang, né //okat hoz erre a jsfejl-re: jip[1]; szinte jelképes, h ez a tő is isler

Megjegyzések



1

Az sem véletlen, hogy itt nincs kikövetkeztetett fgr. „alapalak”. A TESz-nek, HD-nek meg kellene birkóznia a CzF (és a természetes nyelvérzék) „gyökökre” vonatkozó felvetéseivel. Avagy az ősi és gyakran igen szerteágazó, nehezen követhető képzésű tövek és összefüggéseik mélyebb vizsgálatával. Itt pl. a tá-, té-, to- kezdetű szavak (tág, tát, tár, tér, tév- ’elszéled’, távol, távozik, tavaly, tova, túl stb.) viszonyaival.

A megközelítések különbségei legalább annyira tárgyi, mint „ideológiai” természetűek. Jelen esetben a CzF tárgyilagosabb és a TESz ideologikusabb.

A CzF abból indul ki, hogy a m. régi, nagy hagyományú, gazdag, önálló, sok tekintetben logikusan felépített nyelv. A HD-TESz az ellenkezőjéből. A HD számára a m.-ban vmi vagy „ősi örökség” az ugor-finnugor-uráli „alapnyelvből”, vagy pedig jövevényszó. Azaz a HD számára a m. kezdetben (az önállósodáskor) egy nem túl nagy, de mindenképp elég primitív ufu csoport. Ez abból következik, hogy a HD számára az ősm. korban, a honfoglalás előtt – kivétel nélkül és automatikusan – minden nem „rokonnyelvi” szó „jövevény” a m.-ban, fordítva soha. A m. formálisan, mintegy „módszertanilag” nem lehet egyetlen szó átadó nyelve sem.

Ezt az eljárást bizony az adatok és a valószerű értelmezésükre irányuló megfontolások egyáltalán nem támogatják. Egy szó örökölt vagy jövevény voltának szétválasztása, ill. az átadás irányának eldöntése, mint erről a szakirodalom 150 éve beszél, olykor roppant nehézségekbe ütközik, vagy egyenesen lehetetlen. Mégis, összeállítható egy módszertani lista, amelynek segítségével bizonyos esetek többé-kevésbé eldönthetők. Ezeket – a korábbi szakirodalmak alapján – Róna-Tas 1974 nyolc pontban gondosan összefoglalta. Hiába: a HD-TESz ezekből semmit nem érvényesít az ősm. esetében. Inkább vakon alkalmazza az említett automatizmust, mint hogy el kelljen gondolkodnia az adatok olyan összefüggésén, amely arra utalna, hogy a m. egy viszonylag régóta meghatározó kultúra, ill. nyelv lehetne a (vagy valamely) térségben.

Ez utóbbit ugyanis ideológiailag zárja ki – tükörképeként és ellenreakciójaként az ellentett ostobaságnak, amikor szegény unintelligens ősmagyarozó honfitársunk mindenből azt akarja azonnal kihozni, hogy a m. a legősibb, legdicsőbb, legeredetibb kultúra. E problémakörben leginkább a szerteágazó, sokfelé és sokféleképp képzett tövek és „gyökök” elemzésével lehet eredményekre jutni. Ez mindig is az első számú módozat volt egy szó adott nyelvbeli ősiségének eldöntésére. Ld. Róna-Tas említett írásának 1. és 2. pontját. E szempontok felől nézve inkább a CzF hipotézise igaz, mint a TESz-é.

A konkrét szóra vonatkozóan: a m. szótő réginek tűnik, erősen képzősödő, az alakok és jsek szerteágazóbbak, terhelt, használt szó. Ehhez képest a komi és a ?-es mari megfelelők sokkal szűkebb alaki és jsbeli tartományban mozognak. A megfontolt elmélet alapján azt kell mondanunk: ezek jöv.-szavak a m.-ból. Ezt persze már egy másik ideologikus képződmény, az „ősi örökség”, ufu „őshaza”, „ősnyelv” ideológiája zárja ki. Ami a legtudománytalanabbak egyike a HD-ban. Az ősködből magyarázni nyilvánvalóan későbbi, areális kapcsolatokat – ami az ufu kapcsolatok zöme. Pl. jelen szavunk, a tág-tát-tár-stb. A tipológiai hasonlóság erős a m. és az ufu nyelvek között – ami nyilván mély és hosszú kapcsolatot sejtet –, de egy „őshazát” / „ősnemzetet” vizionálni ehhez… olyan tényszerűtlennek látszik.