A Á B C Cs D E É F G Gy H J K L M N Ny ÖŐ P R S Sz T Ty ÜŰ V Z Zs

szer /ű /et /ez /int /te /keszt /szám, ékszer, gyógyszer stb.

Első felbukkanás

1015h

1150

HD szerinti eredet

ur

Megjegyzés

ufu4 ieu

’rend, elrendezés; határrész, falurész, utca; féle, fajta; mérték(tartás), (megfelelő) mód; sor; csoport, csapat, testület; felszerelés; hatékony anyag; szorozva’ stb, az egyik lemélyebb m szó, sokfelé ágazó, irányuló alakok és jsek; hasonlóképp az ufu //ok: *śerз ’sor; kapcsolódás, társulás’[1]; vö. kelta *ser ’sor’, lat series ’sor(ozat)’, sero ’összeilleszt, egybefűz’; ősi közlekedőszó?; de az ieu-ban nem olyan elterjedt, mint az ufuban; a m-ban a legszerteágazóbb a használata[2]

Megjegyzések



1

A HD-dogmata számára régi, mélyebb indoeurópai kapcsolatról beszélni ab ovo dőreség, délibáb. Rögtön egy ostoba, korlátolt embertípus kategóriájába sorolódsz be. A dilettáns, „romantikus”, tájékozatlan magyaréba. Amúgy tényleg van belőlük elég, és az egyik fő ok, hogy ennyi van: a gőgös, pedellusi finnugrizmus, amely az ismeretterjesztésben és a népszerűsítő műfajban sosem lehetett jó, hiszen alapstratégiája és politikája éppen a saját szakmai eminenciájának és az ellenfél tájékozatlan ostobaságának állandó demonstrálására épül. Ha azt mondod: van szkíta vagy hun elem a magyarban, akkor rögtön te vagy Horvát János a Kappanhágóval. Nos: az mekkora korlátoltság, hogy az e térséget évezredeken keresztül meghatározó kultúrák hatásától a magyart teljesen mentesnek feltételezzük, és minden tényt figyelmen kívül hagyunk, ami erre utal. A HD-ban nemcsak a fgr. eredet van vadul eltúlozva, hanem az ieu. kutatási irány teljesen elhanyagolva és figyelmen kívül hagyva.

A szer egyike azon szavaknak, amelyek kapcsolataiból inkább az olvasható ki, hogy a magyar (az isler) középen van: az ufu, az ieu. és az alt. között. Akár földrajzilag és kulturálisan is. Avagy: éppenhogy középről hiányzanak (kihaltak) a nagy birodalomszervezők nyelvei: a szkitoid, ill. a hunoid (ogur?) nyelvek. A magyar szókincs gerincét pedig az isler szavak adják. Ezt a két tényt összekapcsolnám. Egy logikus következtetés lehet, hogy a magyarban lelhető fel ezekből a legtöbb reminiszcencia. Ezt elég vszínűnek találom. De ez még mindig nem ad választ lényeges kérdésekre. Az isler mintha túl távol állna az ismert nyelvektől – kétségessé téve, hogy a szkitoid nyelvek valóban olyan közel állhattak-e az iráni, a hun pedig a mongol és török nyelvekhez.

2

Ha ilyen szintű egyeztetési lehetőség lenne ufu nyelvben, akkor a verdikt így hangzana: „Valószínűleg ősi örökség a finnugor korból…” Világos a hangtani távolság a m. és t. alakok között, ám ha az igen pontos jstani egyezést tekintjük, akkor itt aligha véletlen egyezésekről van szó. (Vö. bíbor, amelynél ieu. irányban adódik hasonló helyzet.) Ettől függetlenül az egyeztetés valóban problémás. A hangtani nehézség nem olyan súlyos, mint az, hogy csupán két, egymástól (térben) távoli nyelvekből van megfelelő.