A Á B C Cs D E É F G Gy H J K L M N Ny ÖŐ P R S Sz T Ty ÜŰ V Z Zs

ké(j), kény /es /telen /eztet /szerít, -ként

Első felbukkanás

1138sz

1416

HD szerinti eredet

fgr

Megjegyzés

hm

a //ok ’bájol(ót énekel)● dürög <fajdkakas>’ jsűek: jip[1]● régi tő, igen bokrosodik, elemi jsek, no //, tipikus isler

Megjegyzések



1

Itt megintcsak a finnugrosító hajlam csalafinta „logikai” körét láthatjuk működésben. Avagy: hogyan csináljunk előfeltevésből „bizonyítékot”. Előfeltevés: a m. fgr. nyelv, tehát kell lennie //nak. Nosza, keressünk valami hasonló szót, mindegy, mit jelent, azt majd megoldjuk. Hogy? Keresünk egy szemantikai csomópontot, ahonnan mindkét szó jse elágazhat, ez lesz majd a (ki nem mutatható) „eredeti jelentés”. (Amiként a *-ozott „alapnyelvi” alakok is afféle hang- és alaktani „középértékek”.) Miután 22 sorban felsorolja a „fgr.” (mindössze hanti-manysi és komi, de minden nyelvjárásaikból az összes) //okat, melyek jsei ’bájol(ót énekel)’ és ’dürög <fajdkakas>’ – aszongya: „A fgr szó alapalakja *keje lehetett, s valószínűleg igenévszó jellege volt, ’élvez’, ill. ’élvezet, érzéki gyönyör’ jssel. Az ’érzéki élvezet’-ből az ’elrévülés, varázslás’ és a ’dürgés, párzás’ egyaránt érthető.” Hát… Ez nagyon nem meggyőző. Szörnyen kimódolt, a szigorútudományhoz semmi köze. Ez a szánalmas jstani csűrés-csavarás igen kevés a verdikt apodiktikusságához, a magabiztos hangú és kételytelen „ősi örökség a fgr. korból” ítélethez. Neki mindegy: innentől fogva ez a szó is csatlakozik az ősi rokonság „bizonyítékaihoz”, amik olyan elképesztővé teszik és érthetetlenné a fejcsóváló szakember számára, hogy te hogyan kételkedhetsz még mindig, amikor finnugor eredetű a kéj, a kegy, a kedv… Úgy, hogy nem, egyik se az. Ezek kimódolt, hajuknál fogva ideráncigált ötletek, tudományos szigor nélkül; és tendenciózusak…